A MađArt’09 – Magyar kulturális napok Szerbiában című eseménysorozat záró-sajtótájékoztatójára 2009. július 1-jén, 17 órakor kerül sor a Fészek Művészklub Kupolatermében (1073 Budapest, Kertész utca 36.) – A sajtótájékoztatót tartja: Gémesi Ferenc, a Magyar Köztársaság Miniszterelnöki Hivatalának szakállamtitkára.

MEGHÍVÓ


 

Gémesi Ferenc, a Miniszterelnöki Hivatal kisebbség- és nemzetpolitikáért felelős szakállamtitkára 2009. június 26-án előadást tartott „A regionális tudomány és a területpolitikai gyakorlat a Kárpát-medencében” című jubileumi tudományos ülésszakon (25 éves a Magyar Tudományos Akadémia Regionális Kutatások Központja)


 

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ), mint a program Közös Irányító Hatósága megjelentette a Magyarország-Szlovákia-Románia-Ukrajna ENPI Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 első pályázati felhívását.


 

Nem csökken a határon túliaknak szánt támogatás – mondta Kiss Péter társadalompolitikai miniszter az erdélyi Iskola Alapítvány felsőoktatási és szakképzési központjának avatási ünnepségén.


 

Kié a szülőföld?

Ki sajátította ki a Szülőföld Alapot? – teszi fel a kérdést az Új Szó újságírója, oly módon, hogy egyben állítást is megfogalmaz. Vagyis szerinte a Szülőföld Alapot kisajátították, aminek következtében a hagyományőrzés került ki győztesen az értékteremtéssel szemben. A cikk írója szerint nem átgondolt a SZA támogatási koncepciója, amiért áttételesen az Alap „védnökének” nevezett MeH Kisebbség- és Nemzetpolitikai Szakállamtitkárságát teszi felelőssé.


 

Magyar és szlovák történészek közösen készítenek iskolai történelemkönyvet, amely a tervek szerint még ez év végén megjelenik - mondta Kiss Péter, a társadalompolitikai koordinációért felelős tárca nélküli miniszter és Dusan Caplovic szlovák miniszterelnök-helyettes a szlovákiai Rozsnyón, ahol Közös történelem - közös jövő címmel tudományos konferenciát rendeztek csütörtökön.

                    


 

Rozsnyón, 2009. június 11-én (csütörtökön) 11.00 órakor Kiss Péter, a társadalompolitika összehangolásáért felelős tárca nélküli miniszter és Dušan Čaplovič szlovák miniszterelnök-helyettes nyitja meg a Közös történelem - közös jövő c. tudományos konferenciát.


 


Oldalak: 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 » következő